Kínai telefonok blogja

Kínai telefon hírek, tesztek és ajánlók

Ez lesz az egyik legerősebb 2017-es androidos csúcsmobil

2017. november 11. 20:19 - tabletfan

November 16-án mutatják be hivatalosan a OnePlus 5T-t, amelyről már szinte minden fontosabb részlet kiderült. Nemrég lefuttatták az egyik ismert benchmark programot a telefonon, utána pedig valódi fotók is kiszivárogtak a specifikációkkal együtt.

oneplus-5t-header-1.JPG

A Geekbench eredményei alapján a OnePlus 5T lesz egy egyik legerősebb eddigi csúcsmobil, ami Androidot futtat. A telefon 1959 pontot kapott az egymagos, és 6742 pontot a többmagos teszten, ami kiemelkedő eredménynek számít, nagyon kevés készülék képes hasonlóra.

oneplus-5t-leak-01.jpg

Az új "zászlóshajó-gyilkos" telefont a Snapdragon 835-ös rendszerchip hajtja 8 magos processzorral és Adreno 540 GPU-val, amelyhez 6 vagy 8 GB RAM és 64 vagy 128 GB-os tárhely jár. Ez a hardver nagyjából megegyezik a szintén 2017-es OnePlus 5-tel, lesz azonban pár elég komoly újítás az elődhöz képest.

oneplus-5t-leak-02.jpg

A OnePlus 5T már egy nagyon vékony kávákkal határolt, 6 colos AMOLED kijelzőt kap 18:9-es képaránnyal és 2160x1080 pixel felbontással. Az ujjlenyomat-olvasó pedig emiatt a hátlapra költözik.

oneplus-5t-spec-04.jpg

A kamerák felbontása is nőni fog, a hátlapra ugyanis egy 16 és egy 20 MP-es szenzorból álló duál kamerarendszer kerül f/1.7-es apertúrával, az előlapon pedig egy 16 MP-es egységet találunk majd.

Azt is tudjuk már, hogy egy 3300 mAh-s akkumulátor kerül a telefon burkolata alá, ami villámgyorsan lesz tölthető a gyártó DashCharge megoldása révén. Természetesen már USB-C port lesz a mobilon, de biztosan megmarad a 3.5 mm-es jack csatlakozó is, ezt maga a gyártó is megerősítette.

oneplus-5t-leak-1.jpg

A OnePlus 5T pár nappal a bemutató után már rendelhető is lesz, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen áron. A vállalat vezetője mindössze annyit árult el, hogy 600 dollárnál olcsóbb lesz a telefon, ami igen jól hangzik, hiszen a top csúcsmobilok 800-1000 dollárt kóstálnak, vagy még többet (lásd iPhone X)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kinaitelefonok.blog.hu/api/trackback/id/tr2413239915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása