Ha tetszik az iPhone X dizájnja, de inkább Android párti vagy, és nem akarsz egy vagyon kifizetni egy okostelefonért, akkor az alábbi készülék mindenképpen érdekes lehet a számodra.
Számos kínai iPhone X hasonmásra lehet számítani a következő hónapokban, hiszen az Apple mobilja kifejezetten sikeres lett, így elég nagy igény mutatkozik az erre hajazó készülékekre. Ezen mobilok közül azonban messze kiemelkedhet az Ulefone fejlesztése, amelyről most sok érdekes információ látott napvilágot.
A kínai gyártó hivatalosan is elárulta, hogy dolgoznak egy iPhone X-szerű modellen, amely egy felsőkategóriás telefon lesz, azaz nem a szokásos "olcsó kínai" belsőt kapjuk. A mobil végleges neve még nem ismert (egyes források szerint ez lehet az Ulefone MIX 2), de kiszivárgott sajtóképek már vannak róla.
A képek alapján dupla előlapi kamera lesz a mobilon, és még egy LED segédfénynek is jutott hely a kijelző felső szigetén. Ez a kivágás sokaknak nem jön be, hiszen bizonyos esetekben belelóg a tartalomba, viszont egyelőre így tudják a legjobban megoldani a vékony kávát anélkül, hogy a szenzorokról le kellene mondani.
Az Ulefone azt is elárulta, hogy nem lesz ujjlenyomat-olvasó a készüléken, helyette egy 3D-s arcfelismerőt vezetnek be, ami hasonlóan fog működni, mint az Apple Face ID-je.
A hírek szerint a mobil 6 GB RAM-mal és 128 GB-os belső tárhellyel érkezik, ami nagyon jól hangzik, de sajnos a processzor típusa egyelőre nem ismert. Azt viszont tudjuk, hogy a hátlapon is duál szenzor lesz, azaz összesen 4 kamerát kap az újdonság.
Az árról nincs információnk, de az biztos, hogy az Ulefone mobilja töredékébe kerül majd az iPhone X-nek.